2013. március 22-én immár negyedik alkalommal került megrendezésre az Észak-magyarországi Csengettyűs találkozó Intézményünkben. Az előkészületek már hetekkel ezelőtt megkezdődtek.
A rendezvény mellett a sajólászlófalvi óvodások húsvéti képeiből készült kiállítás, illetve a helyi illetőségű Andrásik Remo fafaragó mester munkáiból készült tárlat megtekintésére is lehetőség nyílt a rendezvény kezdete előtt.
Az előadást iskolánk igazgatója Dr. Sasné Venczel Ildikló beszéde, illetve Világi Emília nagytiszteletű asszony rövid áhítata nyitotta meg.
A programban nyolc csengettyűs csapat műsora szerepelt. Iskolánk két eg yüttesén kívül 6 másik iskola csapata is tiszteletét tette a rendezvényen. Többek közt Miskolcról, Sajóládról de Vizsolyról is érkeztek zenészek.
Minden csapat két-három dalt adott elő, illetve a programot úgymond "örömzenélésként" egy közös produkció zárta.
A csapatok az előadás végén, színvonalas műsoraikért cserébe, apró ajándékokban illetve oklevélben is részesültek. A rendezvény fő szervezője, iskolánk pedagógusa Czentnár Ferenc tanár Úr szinvonalas és lelkiismeretes munkája is honorálásra került.
Bár meghívott vendégeink közül nem mindenki tudott megjelenni, (talán a napok óta terjedő vészjósló hóhelyzet híre miatt) reméljük a jelen lévő közönség kellemesen érezte magát. Jövőre is várunk mindenkit!
Hozzászólások